top of page

Mindennapok a tejfehérje-allergiával – A 8 éves Dana története

Panírozott sült csirkemell készül a Dóka-Damu családnál. Liszt, tojás és zsemlemorzsa, méghozzá olyan morzsából, amely még véletlenül sem tartalmaz tejet. A család kisebbik lánya, a 8 éves Dana ugyanis tejfehérje-allergiás. Találkozás és mindennapok az allergiával. Új interjúsorozatunkban az ő történetüket ismerhetitek meg.


A tejallergiás 8 éves Dana és anyukája, Éva


AllerGéniusz: Hogyan derült ki, hogy Dana tejfehérje-allergiás?


Dóka-Damu Éva (Dana édesanyja): Dana picinek nagyon „füles” volt. Minden nátha azonnal a fülére húzódott, műteni is kellett, ezért sokszor kapott antibiotikumot. A fül-orr-gégészünk egyébként mindig azt mondta, hogy mellőzzük a tejet és itthon igyekeztük is ezt betartani. Aztán 2-2,5 évesen, amikor a bölcsibe járt, ott szóltak, hogy nagyon sokszor van hasmenése, főleg étkezések, a reggeli után. Ekkor kezdtünk el nyomozni... Először a Bethesda Kórházba mentünk, ahol egy placebokontrollos terheléses vizsgálatot végeztek.


AG: Hogyan képzeljük el ezt a vizsgálatot?


DÉ: Két egyforma zacskót kaptunk, az egyikben tejpor volt, a másikban pedig egy teljesen ugyanúgy kinéző tesztanyag. Ezeket otthon kellett meginni és naplózni a tapasztaltakat. Dana megitta az első tasak tartalmát, mint később kiderült ebben volt az igazi tejpor. Hasmenése lett tőle, korgott-morgott, fájt a hasa, pöttyösödött is. Ám mikor visszamentünk az eredményekkel azt mondták, hogy ez a hasmenés nem annyira súlyos, így nem kaptunk semmilyen papírt. Ezzel egy kis időre le is zárult a dolog, de Dana csak nem javult...


Tejallergia akkor áll fenn, amikor a szervezet az elfogyasztott tejben lévő tejfehérjét (kazeint) allergénként észleli és ellene kóros immunválaszt ad.

Érdemes hordani karkötőt, ami az allergiára hívja fel környezetünk figyelmét. Szerezd be a sajátodat az AllerGéniusz Adományboltban. Ezzel munkákat is támogathatod! »»» https://www.allergeniusz.hu/adomanybolt


AG: Újra nekifogtatok hát a nyomozásnak?


: Igen, a gyermekorvosunk javaslatára elmentünk a Heim Pál Kórházba. Átbeszéltük az étkezését, vinnünk kellett székletmintát is... és ez után jöhetett a terheléses vizsgálat! Itt úgy zajlik a dolog, hogy be kell menni egy teljes napra és vinni kell liter laktózmentes tejet. Először a szája fölé, ilyen kis bajuszkának kennek fel egy kis tejet, illetve a kezére is kennek belőle és nézik a reakciókat. Mi, a mai napig minden évben oda járunk vissza és az a tapasztalat, hogy ahogy felkenik a tejet Dana bőrére, térül-fordul egyet a nővér és már jelentkeznek is a tünetek: bedagad a szája, apró piros pöttyök jelennek meg a bőrén.


Tejallergia esetén a tehéntejen kívül a kecske, a juh, a kanca teje sem fogyasztható.

AG: Akkor beigazolódott Dana tejallergiája. Milyen papírokat, tanácsokat kaptatok?


DÉ: Kaptunk igazolást, amit be tudtunk vinni a bölcsődébe, később az óvodába és az iskolába is. Szerencsénk volt, mert abban a református bölcsiben, oviban, ahova Dana járt, probléma nélkül meg tudták oldani a tejmentes étkeztetést. Az iskolában is, bár ott annyira nem voltunk elégedettek a menükkel. Sajnos nem volt olyan finom és változatos. Ezen kívül Danának most már dupla családi pótlék jár, illetve ő és egy felnőtt kísérője ingyen közlekedhet közösségi közlekedéssel.


AG: Említetted, hogy évente visszajártok a terheléses vizsgálatra. Tapasztaltatok változást?


DÉ: Sajnos nem. Azt mondták, hogy úgy tűnik, nem fogja kinőni. Dana minden alkalommal, amikor megyünk, reménykedik, hogy „na majd most jobb lesz és akkor ehet végre egy sajtburgert”, de ez nem így működik! Ha ki is bírná az első fázist, utána ott bent, orvosi felügyelet alatt kezdenék el fokozatosan visszaterhelni a tejet, ami hónapokig is eltart.


A gyerekek 90 százaléka 5-6 éves korára kinövi a tejallergiát.

Dana minden reggel megiszik egy rizstejes kakaót, amihez anyukája kálciumot is tesz.


AG: Dana, te hogyan éled meg az allergiádat? Mit szólnak hozzá az osztálytársaid?


Dóka-Damu Dana: A gyerekek a suliban mindig megkérdezik anyukámat, hogy ehetem-e ezt vagy azt a sütit. És ha igen, akkor hoznak nekem. Nagyon aranyosak, figyelmesek.


AG: És nem bánod, hogy te nem ehetsz egy sima rudit csak például zabrudit?


DD: Egyszer ettem zabrudit, az nagyon nem ízlett! Nekem anyukám szokott sütni finomakat!


DÉ: Én úgy sütök, főzök, hogy a családban mindenkinek jó legyen és most már ez semmilyen gondot, fejtörést nem okoz. Bemész a boltba, ott van a sok növényi tej, minden vegán. Azért 6 évvel ezelőtt nagyon nem ez volt a helyzet, alig volt egy pár tejmentes termék. A Mikulás is mindig vacillált, hogy mit hozzon ajándékba. És ami nagyon nehéz volt a kezdetekkor, hogy nem sok tájékoztatást kaptunk, hogy mit és hogyan csináljunk, hogyan pótoljuk például gyerekkorban a kálciumot. Mára ez is sokat változott.


A tejallergia (tejfehérje-allergia) és a tejcukor érzékenység vagy laktózintolerancia nem összetévesztendő, két különböző betegségről, állapotról van szó.

AG: A vendéglátóhelyeken mi a tapasztalat? Dana mit tud enni?


DÉ: Régen sokszor nem értették, hogy mi ez az egész, a laktózérzékenységgel keverték. Azért persze egyre több a pozitív tapasztalat, de nem mindenhol. Nemrég nyílt a kerületben egy új gyorsétterem és gondoltuk kipróbáljuk. Az eladóknak fogalmuk sem volt, hogy miben van és miben nincs tej, az allergéntáblázatot is vagy fél óráig keresték. Aki allergiás, az a gyorséttermeket el kell kerülje. És amiben csalódni szoktam még, azok a cukrászdák. Mint minden gyerek, Dana is imádja a fagyit. Mikor megkérdezzük, melyik tejmentes, mindig elmondják, hogy a gyümölcsös fagyik. De miért nem tudnak készíteni egy tejmentes vaníliát vagy csokit? És persze arra is meg kell kérni az eladókat, hogy a kanalat a szedés előtt alaposan mossák le, mert nem érintkezhet a többi (tejes) fagyival. Eleinte ezt kekeckedésnek vélték, de ma már egyre többen tudják, hogy ez komoly dolog. Összességében tehát sokat javult a helyzet, de azért van még mit tanulni, tanítani.


AG: Ezen dolgozunk mi is. Köszönjük, hogy megosztottátok velünk ezt a sok-sok tapasztalatot!


Tejmentesen is lehet ugyanolyan jó, főleg, ha akad egy kis segítség! :)


Évi tejmentes tippjei: Tejbegríz helyett rizstejgríz. A rizstejtől minden krémesebb lesz. Zabtejes barista tejjel még finomabb a haboskakaó. Az élesztős sütikhez az élesztőt langyos vízben is fel lehet futtatni. A vegán sajt nem ég meg a pogácsán. :)


Ti is szívesen mesélnétek arról, hogy hogyan éltek együtt az ételallergiával, az anafilaxiával? Várjuk jelentkezéseteket Facebook oldalunkon keresztül üzenetben vagy a sajto@allergeniusz.hu email címen! Mert tudjátok, együtt könnyebb! :)




387 megtekintés0 hozzászólás

Comentários


bottom of page